Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Lázár János zárószavazás előtt beadott módosítója szerint mégis 48 órán keresztül korlátozhatják az ügyészek az úgynevezett kiemelt bűnügyekben a gyanúsítottak és védőik érintkezését. A törvényt elfogadta a Ház.
Mégis 48 órán keresztül korlátozhatnák az ügyészek az úgynevezett kiemelt bűnügyekben a gyanúsítottak és védőik érintkezését Lázár János Fidesz-frakcióvezető zárószavazás előtti módosító indítványának értelmében. Lázár javaslata alapján fennmaradna az eredeti előterjesztésben is szereplő változás, hogy a kiemelt jelentőségű - elsősorban korrupciós - ügyekben a jelenlegi 72 óra helyett 120 órán át lehetne őrizetben tartani a gyanúsítottakat bírói döntés nélkül. Az eljáró ügyész döntése alapján ebből az első 48 órában meg lehetne tiltani, hogy a gyanúsított az ügyvédjével érintkezzen, és ez ellen a döntés ellen fellebbezési lehetőség nincs.
A frakcióvezető módosítása ugyanakkor - az indoklás szerint „
az alkotmányossági aggályokat és nemzetközi jogi kötelezettségeinket” figyelembe véve - úgy rendelkezne, hogy ha az első 48 órában kihallgatják a gyanúsítottat, akkor azon a védő akkor is jelen lehet, ha egyébként az ügyész megtiltotta az érintkezésüket. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség elzárhatja ugyan a terhelteket két napra a védőjüktől, de ügyvéd nélkül nem hallgathatja ki őket.
Frissítés: A képviselők 255 igen szavazattal, 97 nem ellenében elfogadták a büntetőeljárási törvény és a polgári perrendtartás módosítását.